Navigáció

2022. augusztus 4., csütörtök

3. fejezet

 Logan

Nem fogok oda érni. 

Odarohantam a motoromhoz, és felugrottam rá. Brigitta még mindig ott lebegett a szemeim előtt. Bocsánatot kellene kérnem tőle. Muszáj távol tartanom magam mindentől, főleg a szerelemtől- túl közel jártam hozzá, hogy megégettem magam, még egyszer nem akarok hibát véteni. 

Átkozodva kilöktem a motorom kitámasztóját, ahogy a studióhoz értem. Friss nyári levegőben némi pára volt, így önkéntelenül is megborzongtam. 

Brigivel egymás tökéletes ellentétei vagyunk, ő a kissé izgága, harsány, néha magába merülő éneklő lány, amiktől én menekülnék, mégis valahogy a menekülés tőle az utolsó, ami most foglalkoztat engem. 

Gyönyörű és tiltott. Ez a két szó jutott eszembe, ahogy haladtam az öltözőm irányába, ember sereglek futkároztak világítást és kamerákat beállítva. 

Vártam. Mostanában csak várok, haboztam, ami eddig nem vallt rám.

- Szörnyen festesz - hallom meg Isabella hangját mögöttem egy ládán üldögélve olvasott. Kíváncsi tekintetétől az anyja jutott eszembe. - Anyával épp a rendező beszél. 

- És Leila? - fordulok körbe. - Nem szabadna egyedül lenned.

- Nem vagyok egyedül - emelte fel a könyvét. - Mellesleg nyolcéves vagyok.  Nem kell bébiszitter.  

- Értem - nyögtem ki. Bella hangosan felsóhajtott, megcsóválta a fejét,aztán a könyvébe mélyedt. 

- Itt van az én sztárom - hallom meg Mr. Render hangját. - Már Brigivel mindent megbeszéltem, istenien fogtok együtt játszani - vidáman csapta össze a karjait, majd magához vont mindkettönket. Brigi arcán halvány mosoly jelent meg, míg az enyémen egy vicsor.

Lehetnék a barátja. De annál több nem, mert én végül mindig mindenkit cserbenhagyok. 

- Hamarosan forgatás menjetek szedjétek össze magatokat. 

Ahogy a rendező elment Brigihez fordultam. - Szia -lehunytam a szemem egy pillanatra.

- Szia. Lassan kezdődik a forgatás mennem kell öltözni - gondolkodás nélkül a kezéért nyúltam. 

- Várj, csak elnézést akartam kérni, hogy akkora...

- Seggfej voltál? - fejezte be a mondatomat incselkedve. - Megbocsátottam, de most már mennem kell. Logan - szólított meg, a szemébe pillantottam. - Elengeded a karom? 

Kelletlenül eresztettem el a karját, és hagytam, hogy elmenjen. 

Brigitta

Nekidőltem a falnak, ahogy vége lett a forgatásnak. Bella az öltőzömben fogadott. 

Tökéletes volt. Minden. Azt éreztem végre, amire mindig is vágytam. Végre eljött a pillanat, az én pillanatom. De Logant gyűlölni akartam, mert egyszerre volt bosszantó és jóképű. 

Mert pontosan az a típus volt, amelyik izgatott, még a könyvekben is. 

Finom íze volt. És tudom, hogy valamilyen oknál fogva a csókunk kísérteni fog. Két éve éreztem utoljára ilyesmit, utána az életem darabjaira hullott. 

- Hali! - ugrott be rikantva az öltözőbe Leila. - Pattanj fel csajszi, indulunk - szólt Bellának. Döbbenten hol rá - hol a lányomra pislantottam. 

- Lemaradtam valamiről? - kérdeztem. 

- Nem. Nem emlékszel reggel beszéltük meg, hogy Bellát elviszem vásárolni, te pedig együtt lógsz Casanovával. 

- Na, nem! Azt már nem! 

- Nyuszi - nyújtotta rám a nyelvét. - Érezd jól magad. 

                                                                                     ***********

Hatalas fehér háznál álltunk meg idegesen fordultam Loganhez. 

- Te komolyan itt laksz? - kuncogok bele a kérdésembe.
-  Ja, de ez csak a legény lakásom. Terveim szerint ha megnősülök akkor biztos, hogy veszek majd egy nagyobb házat - vonta meg a vállát. Fura tekintettel vizslatom végig, minden porcikáját végigmérem. 

- Akkor miért laksz velünk, ha itt van a lakásod? - kérdeztem ironikusan a lakásra bökve. Logan nem felelt egy ideig. 

- Egy ideje nem használom, néha jár egy takarító. 

- És engem miért hoztál ide? - Mosolyogva beljebb invitál. - Azt hiszed, hogy a lábad előtt fogok heverni? - A konyhába lép, hogy kihozon két poharat és egy üveg bort. - És még le is akarsz itatni - jegyzem meg szarkazmusan. Hangosan felsóhajtot. - Valld be élvezed, hogy mindenki előtted omlik össze. 

- Vagy az ágyamban - tette hozzá, bort töltve a poharakba, egyiket nekem nyújtva. Bele kortyoltam. - Megszoktam.    
- Valaki erről álmodik, te pedig még szerencsésnek sem érzed magad - mondtam nagyot kortyolva a borból. Logan megnyalta az ajkát.
- Szerintem túl sokat ittál...- suttogja. - Sokat beszélsz, nagyon sokat.
- Ha iszok sokat beszélek.
- Tudod mióta megláttam az arcodat, levettél a lábamról, holott nem is vagy az esetem. És most elvonod a figyelmemet ezzel a kinézeteddel!
Végig nézek magamon. Egy hosszú ing volt rajtam, és egy kék cica nadrág.
- Elég fura az ízlésem ez igaz. De ezt tudnod kell nem vagyok az a fajta lány, aki első alkalommal lefekszik veled!
- Mi?! Nem, Brigi nem akarok veled lefeküdni!
Kérdőn felhúztam a szemöldökömet. - Akkor mit akarsz?
- Egy csókot. Nem azt, amit kamerák elött tettünk meg.
- Az előbb azt mondtad nem akarsz lefektetni - suttogom zavartan
- Nem is. De tudod mit fogadjunk valamiben.
- Ajaj.
- Most mi van? - nézett rám azzal a jóképű ártatlan pofijával.
- Nem nagyon szoktam fogadni.
- Oké. Hát most fogsz. Egy hónapig kibírom, hogy nem csókollak meg, a forgatás végén én foglak - mosolyog, aztán mielőtt megszólalnék fojtatta. - Viszont, ha még sem tudom magam vissza fojtani, akkor te nyertél és neked adom ezt a házat.
Felnevettem. - Te most viccelsz? - Ahogy jobban megnéztem komoly volt a tekintete és céltudatos. - Nem viccelsz. Logan, figyelj. Mi még barátok sem vagyunk, és szerintem köztünk sose lesz semmi. Mellesleg bármelyik plasztik barbit megkaphatnád.
- Szeretem a változatos lenni. És szeretném, ha benne lennél.
- Jól van! - felnevetek.
- Van egy kikötésem.
- Mi lenne az?
- Ide kellene költöznöd, Bellával. Barátnőd nélkül. Ameddig a fogadás tart - széles mosoly terül szét az arcán, érzem, hogy az enyém láng vörösre változik. Nagy levegőt vettem.
- Rendben.
Hiszen mi baj történhet, két felnőtt összeköltözik egy nevetséges fogadás miatt.
De miért olvasom ki a tekintetéből azt, mintha nyert volna.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése